Ugrás a tartalomra
 

“Teaching Physics Innovatively” konferencia az ELTE-n (Jávor Márta)

2015. augusztus 17-19 között a világ különböző tájairól érkezett, fizikát tanító tanárok töltötték meg a TTK két nagy fizika előadóját, hogy e szerteágazó, mindennapi életünket átszövő természettudomány tanítása során szerzett tapasztalataikat megosszák egymással. A fizika iránti általános érdeklődés az egész világon csökkent, így kiemelkedő aktualitása és jelentősége volt a rendezvénynek.

Az ELTE Fizika Doktori Iskolája 8 éve indította el a kifejezetten tanároknak szóló Fizika tanítása programot. A program évről évre egyre népszerűbb. Ez a tanári doktori program jelentette a bázisát az augusztusi nagyszabású nemzetközi rendezvénynek, mely hosszú szünet után újra megnyitotta a nagyvilágot a fizikatanárok előtt. Szerencsére a nyelvi nehézségek lecsökkentek, sok, angolul kiválóan beszélő tanár dolgozik az ország iskoláiban, akik közül többen angolul (is) tanítanak fizikát a speciális, két nyelven tanuló osztályokban.

A fizikának számos olyan részterülete szerepelt az előadásokban, amely azelőtt elképzelhetetlen volt a középiskolai fizikatanításban. Ilyen például a részecskefizika vagy a komplex rendszerek fizikája. Nagy érdeklődés kísérte a társadalmilag érzékeny problémák és a Csodák Palotája jellegű Science Centerek komplex témájával foglalkozó előadásokat. Ezek a témák is most szerepeltek először hazai fizikatanári konferencián. A rendezvény nem csupán a fizikáról szólt, a fő hangsúly a fizika tudományának megismertetésének, tanításának módszerein volt. Az iskolai tanítás során nem egy-egy területet kell mélyrehatóan áttanulmányozni, hanem cél a minél szélesebb körű ismeretszerzés.

Sokan jelentkeztek előadással, de voltak, akik „csak” hallgatni, ötleteket meríteni és nem utolsó sorban szakmai kapcsolatokat építeni jöttek. A szünetekben lehetőség volt beszélgetésre, eszmecserére, kapcsolatépítésre.

Minden délelőtti és délutáni program (részletesen l. http://parrise.elte.hu) plenáris üléssel kezdődött, melyen a szervezők által felkért kutatók tartottak előadást. Ezeket követően két szekcióban folyt a mintegy 100 résztvevő munkája. A szervezők gondosan vigyáztak az előadások időkorlátjának betartására, ezért lehetőség volt két előadás között átmenni a másik szekcióba, így mindenki kedvére válogathatott érdeklődési körének megfelelően.

Az elhangzott előadások anyaga a szervezők tervei szerint a későbbiekben mindenki számára ingyenesen letölthető kötetben lesz elérhető, természetesen angol nyelven. (A kötet 2016 szeptemberében megjelent, ingyenesen letölthető a konferencia honlapjáról.)

A teljes beszámoló ezen a címen érhető el.