HSUP: StorMID - interjú Erdei Nikolettel
A 2023/2024-es tanévben is nagy sikerrel zajlott le az ELTE-n a Hungarian Startup University Program (HSUP), Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusa. A Nemzeti Innovációs Ügynökség koordinációjában, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakpolitikai támogatásával megvalósuló komplex edukációs program célja a hazai egyetemisták megismertetése az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és különösen a startupok működésével.
A program segíthet az akadémiai ismereteket gyakorlati megoldásokká alakítani, miközben a hallgatók értékes készségeket és innovációs tapasztalatokat szereznek. A két féléves e-learning tárgy első félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése kerül a fókuszba, míg a második félévben a vállalkozások felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudást lehet elsajátítani.
Közel 290 ELTE-s hallgató fejezte be a Hungarian Startup University Program első félévét, a tavaszi szemeszterben a legjobb ötletek továbbfejlesztésén csapatokban dolgoznak az ösztöndíjasok. A nyertes ötletgazdákkal készült interjúsorozatban Erdei Nikolett, a Tanárképző Központ hallgatója mutatja be projektötletét.
StorMID
Mesélj az ötletről, miért egyedi?
A StorMID ötlete, viharos elnevezése ellenére nem takar mást, mint három, a magyar nyelv iránt elhivatott fiatal edukációs szándékát a storytelling módszerével megfűszerezve. A projekt azért jött létre, hogy a magyar mint idegen nyelvet népszerűsítse, illetve annak sikeres elsajátítását segítse a külföldiek számára – korszerű és kreatív online tananyagokkal.
Milyen kompetenciák jelennek meg a csapatban?
A csapatunk egész egyszerűen kialakult ahhoz képest, hogy két hónapja még csak három idegen voltunk, akik véletlenül azonos évszázadban születtek. Először csak online kommunikáltunk a projektről, Judit és Gergő voltak a legproaktívabbak. Nemcsak érdeklődtek a StorMID-ről, hanem azonnal megoldási javaslatokkal álltak elő, illetve számtalan kérdést is feltettek. Kiválasztásuknál még fontos szempont volt az is, hogy ők ketten lefedték azokat a képességeket, amiket ötletgazdaként elképzeltem a projekt sikeres működéséhez. Judit a piackutatásért, marketingért és a projekt szociális aspektusaiért felel. Gergő szintén remekül épít ki és tart meg kapcsolatokat, ő felel a projekt technikai kivitelezéséért is. Felmerül a kérdés, hogy a két szuperhős mellett én mit csinálok. Nos, legfontosabb kvalitásom az, hogy én vagyok az ötletgazda, s az ötlet nélkül minden fentebb felsorolt értelmét veszítené. Fontos még a pedagógusi vénám, a kreatív írás és a storytelling iránti rajongásom. Egy startup projekt nagyszerű ahhoz is, hogy új képességeket és tudást sajátítsunk el: például mára én is ismerem a versenytárselemzés mátrixát.
Hogyan zajlik a közös munka?
A szupererőink online egyeztetése után még a projekt legelején összeültünk az első offline meetingünkre is, ami ugyan kellemes hangulatban telt, mégis eléggé hosszúra sikeredett, mert csak úgy repkedtek az ötletek. Ráadásul aznap még a mentorunkat is megtaláltuk a megbeszélés közben egy precízen összerakott online bemutatkozóval. A munka azóta folyamatos. A kaotikus és teljességgel eltérő időbeosztásaink miatt egyelőre jellemzően online, de heti rendszerességgel értekezünk. Konzultációk, ötletbörzék, kérdőívek, üzleti modellek, nyelvi szintek stb. állnak a találkozók középpontjában. Noha számos teendő akad, a lelkesedésünk a kezdetek óta töretlen és még nem volt olyan akadály, amin ne tudtunk volna túllendülni. Ezúton is köszönöm a csapatom tagjainak a sok munkát!
Ki a szolgáltatás célcsoportja?
Korosztályunkból adódóan az egyetemistákat, tapasztalataink révén pedig a külföldi munkavállalókat céloztuk meg. Ez így ugyan soknak tűnhet, azonban mind a két csoportnak van relevanciája és van számukra megfelelő értékajánlatunk. A StorMID projekt lényege egy olyan átfogó tanagyag, módszertan és oktatási rendszer kidolgozása, mely mindlét célközönségnek kiválóan megfelel. Az üzleti tervünk még kialakulóban van. Tapasztaljuk a saját bőrünkön, hogy mennyivel nagyobb népszerűségnek örvend valami, ha ingyen elérhető. Bár a magyar nyelv terjesztésével kapcsolatban a csapatunkat alapvetően a jó szándék vezérli, üzleti szempontból ez kicsit sem elég a sikerhez. Egyelőre ingyenes alapszolgáltatásban, fizetős prémiumokban gondolkodunk.
Mi jelenti a legnagyobb kihívást a projekt megvalósítása alatt?
Egyértelműen a heti meetingek időpontjának egyeztetése. Nehéz sokszor olyan idősávot találni, ami mindenkinek működőképes és még produktívak is tudunk lenni. Azonban a csapatunk szorgalmát kiemelendő, büszkén mondhatom, hogy mindenki tudja és el is végzi a saját feladatait.
Melyek a további terveitek?
Még rengeteg megvalósítandó feladat, ötlet és terv vár ránk a StorMID kapcsán. Az elkövetkezendő időszakban szándékunkban áll részletes képet kapni a potenciális felhasználókról, a versenytársak sikeres és sikertelen módszereiről, a HSUP program által felkínált partnerekben rejlő potenciálról, az internet adta lehetőségekről, illetve a magyar nyelvi és kulturális ismereteinket is szeretnénk bővíteni. Hosszabb távú terveink közé tartozik a szolgáltatásunk online prototípusának létrehozása, aktív felhasználói bázis építése, visszajelzések gyűjtése, továbbá fejlesztések végzése. Még messzebbre tekintve pedig a StorMID megnyílna, ezzel teret engedve offline rendezvényeknek, ahol az addig elszigetelt felhasználók végre élőben gyakorolhatnák az általuk elsajátított magyartudást, ami mellett egyúttal kapcsolati tőkéjüket is növelnék, s ráadásul még jól is éreznék magukat. Mi ez, ha nem egy ’win-win’ szituáció?
A StorMID csapat tagjai:
Ötletgazda: Erdei Nikolett (ELTE – osztatlan tanárképzés), Mérész Judit (Budapesti Gazdasági Egyetem, kereskedelem és marketing) és Tóth Gergő (Budapesti Gazdasági Egyetem kereskedelem és marketing)