Évzáró rendezvény 2025. tavasz
A Tanítsunk Magyarországért Program évzáró rendezvénye – 2025. tavasz
Örömmel értesítjük Önöket, hogy az ELTE TM Programjának keretein belül újabb zárórendezvényt szervezünk, melyre szeretettel várjuk a programban résztvevő mentorokat, mentoráltakat, koordinátorokat, oktatókat és hallgatókat.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a közös élmények megosztására, valamint az elért eredmények ünneplésére. Bízunk benne, hogy az esemény a program résztvevőinek értékes tapasztalatokat nyújt.
Időpont: 2025. június 14. szombat 10:00-16:00
Helye: ELTE TTK Lágymányosi Campus, Déli Tömb,
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C
Tervezett program
10.00 – 10.30: Megnyitó, oklevelek átadása a 4 és 8 féléve mentoráló hallgatóknak
10.30 – 12.00: Kihívások, döntések – Szakmai előadások
10.30 – 12.00: Filmvetítés a mentorált gyerekeknek
12.00 – 13.00: Ebéd
13.00 – 13.30: Csoportképek készítése
13.30 – 16.00: Játékok, szabad program a mentoráltak számára
Kézműves foglalkozás, társasjátékozás, sportolási lehetőség, csapatjátékok állomásokkal
(A műsorváltozás jogát fenntartjuk.)
Az esemény időpontjának közeledtével regisztrációs ívet fogunk kiküldeni, hogy pontosan felmérhessük a résztvevők létszámát. Addig is érdemes előzetesen bejegyezni a naptárba a rendezvényt.
Részletek hamarosan.
A Tanítsunk Magyarországért Program évzáró rendezvénye – 2024. tavasz
A rendezvényre várjuk szeretettel a programban részt vevő összes mentorált diákot, a mentoráló hallgatókat, a hallgatókat tanító és támogató egyetemi oktatókat, a partneriskolai tanárokat és koordinátorokat, a TM programban részt vevő egyetemek képviselőit, valamint minden érdeklődőt.
Időpont: 2024. június 15. (szombat) 10.00 –18.00 óra
Helyszín: ELTE TTK Lágymányosi Campus, Északi épület (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Programok
Időpont | Program | Helyszín |
---|---|---|
10:00 – 11:30 |
Délelőtti programok: |
|
10:00 – 10:20 | Ünnepélyes megnyitó | Harmónia terem |
10:20 – 10:45 | Oklevelek átadása a 4 féléve, illetve a 8 féléve mentoráló hallgatóknak, valamint a TM1 kurzust elvégzetteknek | Harmónia terem |
10:45 – 12:00 |
Példaképek – sorsok: pódiumbeszélgetés Vendégeink: Báder József – mindenki ,,tanító bácsija" Dr. Elnour Szilveszter – a Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Technikumának igazgatója Szénási Szilvia – az UCCU Alapítvány vezetője |
Harmónia terem |
10:45 – 12:00 | Párhuzamosan foglalkozások: kézműveskedés és társasjátékozás | Gömb aula feletti galéria |
12:00 – 13:00 |
Ebéd (a program résztvevői és a meghívott vendégek részére) |
Gömb aula |
15:00 – 18:00 |
Délutáni programok: |
|
15:00 –17:00 | Magyarország – Svájc labdarúgó EB mérkőzés közös megtekintése | Harmónia terem |
15:00 –15:45 | Tánctanulás a Pannónia Néptáncegyüttes Ifjúsági csoportjával | Északi Főbejárat előtt |
16:00 –16:45 | Drámapedagógiai foglalkozás | Északi Főbejárat előtt |
17:00 – 18:00 | Jótékonysági koncert az Örökség zenekarral | Északi Főbejárat előtt |
Amennyiben bármilyen összeggel támogatja az ELTE és a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány rendezvényét, Ön egyrészt lehetőségektől távol élő gyermekek élménynapját támogatja, másrészt meghívást kap egy kitűnő programlehetőségre. (A koncerten való részvétel opcionális.)
Számlaszám: 11600006 - 00000000 – 97762201
A megjegyzés rovatba kérjük feltétlenül írja be: ELTE TM
A Tanítsunk Magyarországért Programról bővebben:
www.tanitsunk-magyarorszagert.hu
www.tanitsunk.hu