A mi karácsonyi csodánk

Tulajdonképpen az úgy volt, hogy novemberben felkeltem, és rádöbbentem, hogy a karácsony eszeveszett gyorsasággal száguld felénk. Már ott van a boltok polcain, a csokoládékban, a vásárlók lázas ajándék keresgélésében, én pedig ezen a szürke, ködös reggelen épp mentorálni indultam.

Nem kellett hozzá sok kávé, hogy felébredjek, és hajnalok hajnalán bedobjam az ötletemet a csoportba, valahogy így: „Hali! Arra gondoltam, hogy Dejtáron kaphatna minden gyerek ajándékot egy cipősdoboz akció keretében, mi Bálinttal úgyis koliban lakunk, még pluszba tudnánk élelmiszert és jó állapotú ruhákat is gyűjteni. Benne lennétek? „ – Persze, hogy benne voltak. Egy kedd délutáni megbeszélés alkalmával feldobtuk a gondolatot Koósné Sinkó Judit tanárnőnek is, aki nagyon megörült az ötletnek, és elvállalta 1-4. osztályig az összes kisdiákot. Sikerült a kezdeményezésbe bevonnunk egy pilisi mentort is, Szabó Bettinát, aki az 5-6. osztályos csomagok összekészítésében segédkezett. Nélkülük, és a cipősdobozokat bevállaló, önzetlen, adakozó emberek nélkül nem sikerült volna semmi sem az akcióból.

Miután a nyolcadikos mentorok elvállalták a nyolcadik osztályt, mi pedig a hetedikesek ajándékaival készültünk el, felkértem egy kedves kolistársamat, Tokody Krisztiánt, segítsen a csomagokat és az adományokat eljuttatni Dejtárra, hogy másnap már csak kipakolni kelljen. Először a Mathias Corvinus Collegium-ban vettük fel az 5. és 6. osztály dobozait, majd elmentünk Vácra, ahol tanárnő által gyűjtött adományokat gyűjtöttük össze. A névvel felcímkézett, színes dobozok, a rengeteg ruhaadomány és tartós élelmiszer alig fért el a kisbuszban. Úgy éreztem magam, mint a Mikulás az alaposan megpakolt szánkójával – persze semmi sem mehet zökkenőmentesen: Rétság környékén megadta magát a négykerekű szánkónk, így Smitnyáné Dóka Ildikó, az iskola igazgatónője egy kolléganőjével segítségünkre sietett az iskolai kisbusszal. Mi Rétságon megvacsoráztunk és beszélgettünk, amíg Krisztián néhány kedves autószerelő segítségével meg nem oldotta a problémát, és késő este ágyba kerültünk – persze mondanom sem kell, egyáltalán nem bántuk a kései érkezést.

Másnap reggel 5 órakor indultunk, hogy befejezzük a küldetést. Miután kiértünk Dejtárra, gyorsan osztályok szerint válogattuk a játékokat és édességeket tartalmazó karácsonyi ajándékokat, majd megtekintettük a szívmelengető iskolai karácsonyi műsort, melyben mentoráltjaink is szép számmal szerepeltek. Az gyerekek osztályonként jöttek be a táncterembe, ahol kioszthattuk mindenkinek a névre szóló ajándékokat. A kisebbek emelgették, izgatottan várták a pillanatot, hogy kibonthassák karácsonykor, a nagyobbak pedig csendesen és visszahúzódón, de gyermeki örömmel vették át csomagjaikat. Hetedikeseink még osztálypólót is kaptak tőlünk karácsonyra, melyen közösen tervezett osztálycímer és mottó is szerepel.

Így telt december 22-én a mi karácsonyi csodánk. Soha szebbhez foghatóbbat még nem éltem át, alaposan elraktam a csillogó szempárokat, és az ajándékokért nyúló, apró kezeket az emlékezetembe. Az eseményből belső felhasználásra még videót is készítettem, de azt hiszem, ez a pár darab kép is átadja a karácsony hangulatát. Szépen alapozta meg a december 22-i eseményeket a december 6-i Mikulásozás is, melyen mentortársaimmal télapónak, rénszarvasnak, karácsonyi manónak beöltözve osztottuk ki az édességet a gyerekeknek.

Magyar Boglárka