A 2023 szeptemberétől indítható rövid ciklusú (2, 3 és 4 féléves), egyszakos közismereti tanári mesterképzés az ELTE-n azoknak szól, akik:
olyan mesterszakos vagy korábbi rendszerű (bologna előtti) egyetemi végzettséggel rendelkeznek, mely megegyezik a tanárszak szakterületével;
a korábban megszerzett általános iskolai szakképzettségüket ugyanazon a szakon középiskolai szintre kívánják emelni;
rendelkeznek tanári végzettséggel és újabb (második vagy harmadik, esetleg további) tanári szakképzettséget kívánnak elsajátítani;
tanító, főiskolai szintű vagy alapszakos gyógypedagógus, gyógypedagógia-tanár, főiskolai szintű pedagógia szakos nevelő, vagy egyetemi szintű vagy főiskolai szintű, illetve alapfokozatú vagy mesterfokozatú szociálpedagógus végzettséggel tanári szakképzettséget szeretnének szerezni;
adott alapszakos diplomával szeretnének tanári képzést elvégezni.
Egyetemünk a közismereti tanárképzés talán legszélesebb választékát kínálja a bölcsészettudományi, a természettudományi, a művészeti és az informatikai képzési területeken. Rövid ciklusú képzésben meghirdetett szakjaink száma közel 30, többek között ezért is az ELTE a legjobb választás a pedagóguspályát választók számára.
A tanári mesterszakok képzési ideje és kreditösszetétele attól függően változik, hogy a felvételiző milyen előképzettséggel jön a szakra, illetve mi a képzés célja. A mesterképzésekre történő belépéshez szükséges a rendeletben meghatározott felsőfokú oklevél (főiskolai vagy diszciplináris alapszakos, nem tanári egyetemi vagy mesterszakos, főiskolai vagy egyetemi tanári, tanító, főiskolai szintű vagy alapszakos gyógypedagógus, gyógypedagógia-tanár, főiskolai szintű pedagógia szakos nevelő, egyetemi szintű vagy főiskolai szintű, illetve alapfokozatú vagy mesterfokozatú szociálpedagógus) és a felvételi/gyakorlati vizsgán való részvétel. A szakterület által elvárt bemeneti követelmények és végzettségek a felsőoktatási Felvételi tájékoztatóban és az egyes szakoknál olvashatók.
A Tanárképző Központ által hirdetett 2, 3 és 4 féléves tanári mesterszakok oktatása az ELTE Bölcsészettudományi, Természettudományi, Informatikai, Tanító- és Óvóképző, valamint Pedagógia és Pszichológia Karán folyik. A nappali és a levelező munkarend sajátosságairól a Gyakran Ismételt Kérdések menüpont alatt olvashat bővebben (link). A rövid ciklusú tanári mesterképzésben az ELTE egységesen egyik képzéstípusban sem határozott meg idegen szaknyelvi követelményt.
Felhívjuk figyelmét, hogy a felvételi eljárás során tanárszakokon előzetes kreditvizsgálat nincsen. Sikeres felvétel és beiratkozás esetén beadhatja kérelmét az adott kar Tanulmányi Hivatalára kreditbefogadásra előző tanulmányai alapján, melyről a kar saját hatáskörben és szabályai szerint hoz döntést.
A jelenlegi szabályozás alapján rövid ciklusú tanári mesterszakra államilag finanszírozott formában jelentkezhetnek azok is, akiknek korábban már elfogytak az államilag finanszírozott félévei. Egymás után korlátlan számú képzéstípus elvégezhető államilag finanszírozott formában (nem megfelelő tanulmányi eredmény esetén azonban a hallgatót átsorolhatják önköltséges formára).
A képzés zárásával kapcsolatban a Tanárképző Központ honlapján (link) talál további információt.
Órarendi információk
Az egyes képzéstípusok órarendje félévkezdés előtt kerül véglegesítésre. Levelező munkarendben a kurzusok várhatóan csütörtök-péntek-szombati napokon egész nap, elsősorban jelenléti formában valósulnak meg. A tanítási gyakorlatokat mindkét munkarendben a közoktatás rendje szerint kell végezni, azaz a gyakorlatok végzése során a hallgatóknak bármely hétköznap lehetnek ehhez kapcsolódó elfoglaltságai.
Órarenddel kapcsolatban tájékozódhat a felvi.hu oldalon az adott képzéstípusra rákeresve a Fontos tudnivalók a szakról rész Munkarendi kiegészítés részében, valamint kari honlapokon, illetve érdeklődhet a kari tanárképzési referenseknél. Gyakorlatokról bővebben itt olvashat, valamint információt kérhet az rtak.gyak@tkk.elte.hu e-mail címen.
A tanári mesterképzések felépítése
A tanári mesterképzések összetétele és képzési ideje a 8/2013. (I.30.) EMMI rendelet és a 283/2012. (X. 4.) Korm. rendeletek alapján a következők szerint alakul az ELTE-n.
Nem tanári mesterszakos vagy egyetemi végzettséget követő (kivéve finn, filozófia, művészettörténet, magyar mint idegen nyelv tanára)
Képzési idő: 2 félév.
Megszerzendő kreditek száma: 60.
A szakra való belépés feltétele: az ITM és az OH által meghatározott (a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban közzétett), szakfüggő egyetemi vagy mesterszintű diploma.
A képzés során a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani tudást kell elsajátítani a rövid szaktárgyi és a hosszú összefüggő egyéni iskolai tanítási gyakorlat mellett. A képzés során szakdolgozat helyett 2 kredit értékben portfóliót kell készíteni, mely a záróvizsga része és a képzés során készül.
Nem tanári mesterszakos vagy egyetemi végzettséget követő (finn, filozófia, művészettörténet, magyar mint idegen nyelv tanára)
Képzési idő: 2 félév.
Megszerzendő kreditek száma: 60.
A szakra való belépés feltétele: az ITM és az OH által meghatározott (a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban közzétett), szakfüggő egyetemi vagy mesterszintű diploma.
A képzés során a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani tudást kell elsajátítani az összefüggő egyéni iskolai tanítási gyakorlat mellett. A képzés során szakdolgozat helyett 2 kredit értékben portfóliót kell készíteni, mely a záróvizsga része és a képzés során készül.
Szabadon választható kreditek száma: 4.
Nem tanári mesterszakos vagy egyetemi végzettséget követő (természettudomány-környezettan tanári szakon)
Képzési idő: 4 félév.
Megszerzendő kreditek száma: 120.
A szakra való belépés feltétele: az ITM és az OH által meghatározott (a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban közzétett), szakfüggő egyetemi vagy mesterszintű diploma.
A képzés során a szakterületi ismeretek mellett a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani tudást kell elsajátítani a rövid szaktárgyi és az összefüggő egyéni iskolai tanítási gyakorlat mellett. A képzés során 1 kredit értékben szakdolgozatot, 2 kredit értékben portfóliót kell készíteni, mely a záróvizsga része.
Szabadon választható kreditek száma: 6.
Általános iskolai tanári végzettséggel középiskolai tanári végzettség megszerzésére irányuló (ének-zene, testnevelő, vizuáliskultúra-tanára)
Képzési idő: 2 félév.
Megszerzendő kreditek száma: 60.
A szakra való belépés feltétele: főiskolai szintű vagy általános iskolai tanári szakképzettséget igazoló oklevél ének-zene tanári, testnevelő tanári vagy vizuáliskultúra-tanári szakterületen.
A képzés legnagyobb részét a szakterületi ismeretek teszik ki a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó szakmódszertani, pedagógiai és rövid szaktárgyi tanítási gyakorlat mellett. A képzés során szakdolgozat helyett 2 kredit értékben portfóliót kell készíteni, mely a záróvizsga része és a képzés során készül.
Szabadon választható kreditek száma: 3.
Általános iskolai tanári végzettséggel középiskolai tanári végzettség megszerzésére irányuló (kivéve ének-zene, testnevelő, vizuáliskultúra-tanára)
Képzési idő: 2 félév.
Megszerzendő kreditek száma: 60.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a képzéstípus a szak nevében is látszik: a Felvételi tájékoztatóban ezek a szakok szaktanárként szerepelnek (például német nyelv és kultúra szaktanára).
A szakra való belépés feltétele: főiskolai szintű vagy általános iskolai tanári szakképzettséget igazoló oklevél (kivéve ének-zene tanári, testnevelő tanári vagy vizuáliskultúra-tanári szakterületen), a jelentkező a jelentkezéskor fennálló vagy azt megelőzően megszűnt, pedagógus munkakörre szóló közalkalmazotti jogviszonyában vagy munkaviszonyában Pedagógus I. vagy annál magasabb fokozatra szóló besorolás igazolása.
A képzés legnagyobb részét a szakterületi ismeretek teszik ki a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó szakmódszertani kurzusok mellett.
Szabadon választható kreditek száma: 3.
Tanári szakképzettséggel újabb tanári szakképzettség szerzésére irányuló
Képzési idő: 3 vagy 4 félév (minisztériumi döntés alapján, Tanári közleményben jelzettek szerint)
Megszerzendő kreditek száma: 90 vagy 120 kredit
A szakra való belépés feltétele: az 1993. évi felsőoktatási törvény szerinti egyetemi szintű vagy főiskolai szintű, illetve mesterfokozatú tanári szakképzettség, továbbá nyelvszak esetén a szükséges nyelvtudás megléte a megfelelő szinten (az adott szak által elvárt nyelvtudás a felsőoktatási Felvételi tájékoztatóban kerül közzétételre).
A képzés legnagyobb részét a szakterületi ismeretek teszik ki a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó szakmódszertani tárgyakkal, a rövid szaktárgyi tanítási gyakorlat mellett. A képzés során szakdolgozat helyett 2 kredit értékben portfóliót kell készíteni, mely a záróvizsga része és a képzés során készül.
Akik környezet- illetve természetismeret szakos tanári diplomával rendelkeznek és természettudomány-környezettan szakos tanári diplomát szeretnének szerezni, azoknak 2 félévre rövidül a képzésük, a 3. és a 4. félévet kell elvégezniük.
Egyéb pedagógus szakképzettséggel tanári szakképzettség szerzésére irányuló
Képzési idő: 4 félév
Megszerzendő kreditek száma: 120 kredit
A szakra való belépés feltétele: gyógypedagógus alapfokozat/főiskolai, gyógypedagógia-tanár, tanító, főiskolai szintű pedagógia szakos nevelő, szociálpedagógus szakképzettség, továbbá nyelvszak esetén a szükséges nyelvtudás megléte a megfelelő szinten (az adott szak által elvárt nyelvtudás a felsőoktatási Felvételi tájékoztatóban kerül közzétételre).
A képzés legnagyobb részét a szakterületi ismeretek teszik ki a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó szakmódszertani és pedagógiai tárgyakkal, a rövid és a hosszú tanítási gyakorlat mellett. A képzés során szakdolgozat helyett 2 kredit értékben portfóliót kell készíteni, mely a záróvizsga része és a képzés során készül.
Szabadon választható kreditek száma: 6.
Alapszakos végzettségre épülő
Képzési idő: 2 félév
Megszerzendő kreditek száma: 60 kredit.
A szakra való belépés feltétele: az ITM és az OH által meghatározott (a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban közzétett) szakon szerzett alapszakos oklevél.
A képzés során a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani tudást kell elsajátítani a rövid szaktárgyi és a hosszú összefüggő egyéni iskolai tanítási gyakorlat mellett. A képzés során 2 kredit értékben portfóliót kell készíteni, mely a záróvizsga része és a képzés során készül.
Részben megfelelő alapszakos végzettségre épülő
Képzési idő: 3 félév
Megszerzendő kreditek száma: 90 kredit.
A szakra való belépés feltétele: az ITM és az OH által meghatározott (a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban közzétett) szakon szerzett alapszakos oklevél.
A képzés során a tanári felkészítés ismeretkörébe tartozó pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani tudást kell elsajátítani a rövid szaktárgyi és a hosszú összefüggő egyéni iskolai tanítási gyakorlat mellett. A képzés során 2 kredit értékben portfóliót kell készíteni, mely a záróvizsga része és a képzés során készül.