Szerződéskötés

Szerződéskötés

Szerződéskötés

Személyi megbízási szerződés

Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga!

A Tanárképző Központ félévről félévre több száz szerződést köt a partnerintézményeinkben oktató tanárokkal, akik munkájukkal segítik az ELTE tanárképzésében részt vevő hallgatók szakmai fejlődését a tanítási gyakorlatokon.

A szerződéskötéshez szükséges személyes adatokat be kell kérnünk Öntől, és azokat az ELTE adatvédelmi irányelvei szerint kezeljük. Az adatok gyűjtésének megkönnyítésére készítettünk egy űrlapot.

Kérjük segítse a munkánkat azzal, hogy az űrlapot pontosan és az okmányaiban szereplő adatoknak megfelelően tölti ki a tájékoztató levélben megjelölt határidőig.

Személyes adatait a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeljük. Erről bővebb tájékoztatást  az Adatkezelési tájékoztatóban talál.

Köszönjük szépen az együttműködésüket és a munkájukat.

ELTE Tanárképző Központ

ŰRLAP

Keretmegállapodás Fenntartóval

Köszönjük, hogy támogatják az ELTE tanárszakos hallgatóinak a gyakorlatait. Az alábbi űrlapon kérjük, hogy adják meg az ELTE és a gyakorlóhelyek Fenntartóinak a keretszerződéséhez az aktuális adatokat az alábbi űrlapon. Az adatbekérés után az adatokkal kiegészítve fogjuk Önöknek elküldeni az aláírandó szerződést, amelyet jogászaink hagytak jóvá.

Keretmegállapodáshoz űrlap

Hallgatói munkaszerződés

A 230/2012. (VIII. 28.) kormányrendeletben foglaltak szerint a pedagógusképzés gyakorlataiban közreműködő köznevelési intézmények hallgatói munkaszerződést köthetnek a náluk tanítási gyakorlatot teljesítő ELTE-hallgatókkal. Az ELTE TKK és az ELTE Jogi Igazgatósága elkészített egy megállapodásmintát, amely a tanárképzés gyakorlataiban szerepet vállaló intézmények számára szabadon használható.

A szerződés megkötése nem kötelező, azt az ELTE nem kezdeményezi sem a hallgatóval, sem az érintett intézménnyel. A megkötött megállapodást nem kell az ELTE TKK részére elküldeni. Kérjük, hogy a szerződés szövegezésén ne változtassanak, ha változtatást szeretnének kezdeményezni, azt írják meg a szerzodesek[kukac]tkk.elte.hu címre.

Sablon a hallgatói munkaszerződéshez

Technikai segítség a digitális szerződéskötéshez

A szerződéssel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit a szerzodesek[kukac]tkk.elte.hu ímélcímre legyen szíves megírni.